HR PARTNER CONSULTING

Az Év Családbarát Vállalata 2020 - Különleges időkben


Nagy örömmel és büszkeséggel hozzuk a hírt, hogy a HR Partner Consulting 2020-ban immár harmadik alkalommal nyerte el a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom által alapított „Az Év Családbarát Vállalata” címet. November 20-án este egy online díjátadó gála keretén belül került sor a díjak átadására.

Skrabski Fruzsina, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom elnöke nyitó beszédében elmondta, hogy az „Év Családbarát Vállalata” díjjal a mozgalom azt ünnepli, hogy egyre több bátor és okos cég működik itthon. 2020-ban a tavaszi karantén idején készítettek egy felmérést, mely tényekkel alátámasztotta, hogy a családbarát kultúrájú szervezetek ellenállóbbak és hatékonyabbak, mint az átlag.  Egyre több vállalat gondolja úgy, hogy a családbarát intézkedések a válságos időkben a cégek túlélésének egyik záloga. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy az idei évben több mint 100 pályázat érkezett.

Az esemény fővédnöke Novák Katalin, családokért felelős tárca nélküli miniszter volt, aki beszédében kihangsúlyozta, hogy azok vállalatok tudják egyre elkötelezettebbé tenni a munkavállalóikat, amelyek a legrugalmasabban alkalmazkodnak a családok igényeihez.

A gálán egy videóinterjú keretében megjelent Mandeep Rai indiai származású, Angliában élő író, akinek könyve, az Értékiránytű nemrég jelent meg hazánkban. Az ő meglátása szerint azok a cégek állják majd ki az idő próbáját, akik a családok ügyét helyezik a középpontba, ezzel a teljes emberre koncentrálnak. 

A díjakról és a címhasználatról idén is egy 7 főből álló szakmai zsűri döntött. Ujvári Enikő, a zsűri elnöke és a mozgalom alelnöke külön kiemelte, hogy ebben az évben mindhárom kategória nyertese magyar hátterű kis-, közép-és nagyvállalat, akik a családbarát ügy zászlóshajói és egyúttal példaképei. 


A 2020-as „Az ÉvCsaládbarát Vállalata” fődíj nyertesei. Kisvállalat kategóriában: Barta Autó 2000 Kft, középvállalat kategóriában: Tigra Kft, nagyvállalat kategóriában: MVM.
A fődíj nyertesek képviselői köszönő beszédükben megosztották jó gyakorlataikat is a nagy közönséggel. Néhány példa a sok közül: lombik programon való részvétel munkaidő kedvezménnyel, női karrier és a férfiak családi szerepének támogatására, születésnapos munkaidő kedvezmény, „Nászajándék” és „Baby on Board” program, céges egészségbiztosítási rendszer kiterjesztése családtagokra is, „Szülők klubja”, „Mozogj otthon”, rászoruló családok támogatása, „Erőforrásbank”-gyesen/gyeden lévő anyukák részére projekt jellegű megbízásokra.

A díjazottak mellett 39 vállalat, köztük a HR Partner Consulting kapta meg a „Az Év Családbarát Vállalata” címet. 


És, hogy mi milyen intézkedéseket hoztunk ebben az évben?

A járvány kezdetekor elsők között rendeltük el a teljes home officet és biztosítottuk a rugalmas munkavégzést. A pandémia alatt a meetingek időpontját a gyerekek időbeosztását figyelembe véve határoztuk meg. A karantén alatt rendszeresen tartottunk „online kávéházat” a kollégáknak, ahol a fókuszban az volt, hogy hogyan érzik magukat, milyen nehézséggel küzdenek éppen. Nem csak a munkaszervezés és a lelki támogatás területén támogattuk a munkatársainkat, hanem abban is, hogy amikor már nem lehetett maszkot és fertőtlenítőszert beszerezni, akkor mi saját költségükön vásároltunk és ingyen a rendelkezésükre bocsátottuk. Emellett nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy a szakmai továbbképzések se álljanak le, így azokat a lehető leghamarabb az online térben, virtuálisan folytattuk.

2011-ben 5 anyuka álmodta meg a HR Partner Consultingot, egy igazi gyerek-és családbarát munkahelyet. Büszkék vagyunk rá, hogy az elmúlt közel 10 évben 80 fősre nőtt cégünk alapértékei nem változtak. Célunk, hogy a jövőben is valódi tettekkel bizonyítsuk azt, hogy valódi partnerként tekintünk munkatársainkra és valódi partnerként állunk mellettük a nehéz időkben is. Hálásak vagyunk, hogy ilyen példaértékű cégekkel együtt képviselhetjük a „Az Év Családbarát Vállalata” címet.  


vissza




E-mail:info@hrpartnerconsulting.hu
telefon: +36 1 226 4217
HR Partner Consulting Kft.
Adatvédelmi szabályzat

Valódi partner, valódi megoldások.

Fel