HR PARTNER CONSULTING

Mobilszemészet Covid idején


A koronavírus minden cég életében jelentős változásokat hozott a mindennapokban. Vannak azonban olyan jogszabályi kötelezettségek, amiknek a pandémia ideje alatt is meg kell felelni. Az egyik ilyen a 3/2002. (VIII.30.) ESZCSM-50/1999.(XI.03.) EÜM rendelet, mely értelmében a munkáltatóknak a 4 órát meghaladóan számítógép előtt dolgozó munkavállalóik részére 2 évente szemészeti vizsgálatot kell biztosítani.

Szalay Szabolccsal, a Rapidus Optika ügyvezetőjével Ladics Viktória beszélgetett arról, hogy miként lehet rugalmasan és biztonságosan megvalósítani ezt a vizsgálatot a járvány idején.

Ladics Viktória (LV): Úgy tudom, a ti szolgáltatásaitok között szerepel a mobilszűrés is. Mit jelent ez pontosan?

Szalay Szabolcs (SZSZ): Igen, ez így van. Cégünk egyedülállóan felszerelt szűrőbusszal rendelkezik, amivel házhoz visszük a látásvizsgálatot. Azt tapasztaltuk korábban, hogy sok cég telephelyén egyszerűen nem megoldható egy helyszíni vizsgáló telepítése. Számunkra azonban ez nem létező probléma, hisz szűrőbuszunkkal bárhol és bármikor elvégezhetjük a teljes céges látásvizsgálatot. A vizsgálat minden esetben épp olyan teljes értékű, mintha egy kiépített vizsgálóhelyiségben végeznénk azt, sőt – a busz rendelkezik egy látszerész bemutatóhelyiséggel is, ahol helyben több száz termékből választhat a páciens. Egyszerű, gyors és professzionális megoldás. Erről készítettünk egy rövid animációs videót is

LV: Miért biztonságosabb a mobilszűrés most a COVID időszakban?

SZSZ: Mobil szűrőállomásunk azért biztonságosabb más szűrési formákhoz képest, mert egy elszeparált rendszert használunk, ami már eleve nem engedi meg a COVID-dal fertőzött betegek bejutását.

LV: Milyen biztonsági intézkedéseket vezettetek be?

SZSZ: Védekezési intézkedéseink közül az első, hogy minden páciensünkhöz a munkáltatóján keresztül eljuttatjuk a vizsgálat előtt a koronavírus kockázati kérdőívet. A helyszíni vizsgálat pedig lázméréssel indul - akik ezeken átmennek, ők kézfertőtlenítés után, kötelező maszkviselés mellett vehetnek részt a szemvizsgálaton, melyet mi biztosítunk a részükre. Emellett munkatársaink is folyamatosan viselnek maszkot és védőpajzsot, a gépeket és a felhasznált eszközöket pedig folyamatosan fertőtlenítjük. A szűrőbuszban a vizsgálatot végző szakemberen kívül csak egy ember tartózkodhat, ami szintén a páciensek védelmét szolgálja.

LV: Mi az erőssége a mobilszűrésnek?

SZSZ: A legnagyobb erősségünk, hogy csúcsmodern mobil szűrőbuszunk segítségével akár olyan helyszíneken is el tudjuk végezni a látásvizsgálatot, ahol ez másképp lehetetlennek tűnne. Mi könnyedén elvégezzük a szükséges vizsgálatot minden egyes kollégán, épp olyan pontosan és alaposan, mintha valamely üzletünkben kerülne arra sor - olyan helyeken, ahol mások neki sem állnának a munkának, mert nem lehet helyszíni vizsgálót felállítani.

LV: Mennyire egyedi a mobilszűrés a piacon?

SZSZ: Kitelepüléssel - amikor berendeznek egy a megrendelő által biztosított helységet - többen is foglalkoznak, de mobil optikai szűrőbusszal tudomásom szerint más optika nem rendelkezik.

LV: Miben vagytok jobbak vagy másak, mint a többi optika? Miért érdemes Titeket választani?

SZSZ: A több mint húsz éves szakmai tapasztalat, a minőségi szolgáltatás és a hosszú távú tervezhetőség az, ami miatt minket választanak ügyfeleink. Abban vagyunk jók, hogy profi szakemberekkel dolgozunk, mind a szemészet, mind az optika területén. A sok éves tapasztalatunkkal olyan rutinra tettünk szert, amivel teljes garanciát tudunk vállalni a szemvizsgálattól a szemüveg használhatóságáig a legextrémebb kihívások közt is.

LV: Ki a célcsoportotok?

SZSZ: Röviden, ahol a legtöbb szemüveges dolgozó van! :) Tipikus helyszínek közé soroljuk az irodaházakat, ipari parkokat és gyárakat. A top 3 kategória jelenleg a fém-, gép-, és gyógyszeripar. Az éleslátást biztosító számítógépes szemüvegek és a korrekciós munkavédelmi szemüvegek a vezető termékeink. Ebből a szempontból vizsgálva azokat a cégeket célozzuk, ahol minél többen dolgoznak számítógép előtt, vagy ahol a dolgozóknak a munkájukhoz munkavédelmi felszereléseket kell hordaniuk.

LV: Mely ügyfeleitekre vagytok a legbüszkébbek?

SZSZ: Azokra a partnereinkre, akik az ország több területén lévő telephelyein, különböző igények mellett is azonosan elégedettek velünk. Ilyen például Magyar Posta Zrt., a MOL Nyrt. és a Danubius Hotels tagjai.

LV: Volt már olyan, hogy egy ügyfél a saját optikája helyett titeket választott? 

SZSZ: Igen, többször is, ugyanis a termékeinkre árgaranciát is merünk vállalni. Egy példát kiragadnék, mert itt személyesen is jelen voltam: Egyik szerződéses partnerünk kaposvári telephelyén a szemészeti szűrés alkalmával az egyik kedves dolgozó elkérte tőlünk a vizsgálati eredményét és jelezte, hogy ő inkább a saját optikusánál csináltatná meg a szemüvegét. Mi ezt természetesen elfogadtuk, de azért készítettünk neki egy árajánlatot, hogy legyen mihez viszonyítania. Ezt megköszönte, majd elment. A szűrés befejezése előtt rohant vissza hozzánk, hogy biztosan ott találjon minket és megrendelhesse a szemüvegét nálunk, mert a mi áraink közel 40%-kal voltak kedvezőbbek az ő optikájához képest.

LV: Milyen kedvezményekre lehet számítani nálatok? 

SZSZ: Azonnali kedvezményt adunk 10-30% között, az adott termékektől függetlenül. Utólagos kedvezmény ajánlás útján akár 100% is lehet - a hihetetlenül jó árainkhoz nagy segítség a "Hűségkártya programunk" is.

LV: Miért éri meg a munkáltatónak a Hűségkártya programotokat választani?

SZSZ: A munkáltatóknak azért éri meg nyitni a Hűségkártya irányába, mert így az alkalmazottaik nagyobb kedvezményben részesülhetnek, illetve nem csak ők, hanem családtagjaik és hozzátartozóik is. Nem utolsó sorban a munkavállalóik által generált forgalom egy részét jótékonyságra tudják fordítani. 

LV: Hogyan tudja a munkáltató ezt a szolgáltatást költségként elszámolni?

SZSZ: A munkáltató a nevére kiállított számla - "Éleslátást biztosító számítógépes védő szemüvegről" vagy "Korrekciós munkavédelmi szemüvegről" - és a munkavállalója szemészeti vizsgálati eredményének együttes meglétével 100%-os  költségkét tudja elszámolni a szolgáltatásunkat.

LV: Miként tudja juttatásként adni a cég a szemvizsgálatot?

SZSZ: Mivel a védőszemüvegek támogatási mértéke nincs korlátozva, így ha a munkáltató magasabb összegben járul hozzá a dolgozói a szemüvegvásárláshoz, akkor is a fentiek szerint 100%-os mértékben tudja elszámolni azt.

LV: Hogyan néz ki a teljes szemvizsgálati folyamat Nálatok?

SZSZ: Felvesszük a kapcsolatot a megrendelő céggel, majd speciális igények esetén - gondolok itt a korrekciós munkavédelmi szemüvegekre- előzetes helyszín bejárást szervezünk. Ez után következik a szemészeti szűrés, közvetlen utána pedig a szemüvegek kiválasztása és megrendelése. Az elkészült szemüvegeket kiszállítjuk, átadjuk, majd a megrendelő arcához igazítjuk. 

LV: Köszönöm a beszélgetést, Szabolcs. Tűéles látást kívánunk 2021-re is!


vissza




E-mail:info@hrpartnerconsulting.hu
telefon: +36 1 226 4217
HR Partner Consulting Kft.
Adatvédelmi szabályzat

Valódi partner, valódi megoldások.

Fel