HR PARTNER CONSULTING

Létezik nagy Ő az üzleti életben?


Napjainkban már igazi kuriózumnak számít az, ha valaki egy munkahelyen 5 évnél több időt tölt el. Olyat pedig egyre kevesebbet találni, aki már közel 20 éve az első munkahelyén dolgozik, életében csak egy munkahelye volt. Fontosnak tartjuk, hogy bemutassunk olyan példákat is, amelyek megmutatják, hogy nem csak az számít sikernek, ha valaki nagyobb fizetésért és magasabb pozícióért 2-3 évente munkahelyet vált.

„Példakép vezetők” interjúsorozatunk első szereplője Szűcs Gergely, az Akzo Nobel Coatings Zrt. magyar leányvállalatának vezérigazgatója, aki 19 évvel ezelőtt gyakornokként kezdte pályafutását a cégnél. 

Ladics Viktóriával való beszélgetésében többek között arról is mesélt, hogy milyen úton jutott el a vezérigazgatói székig, miért nem váltott másik céghez az elmúlt 19 évben és miként támogatta a külföldön szerzett tapasztalata a karrierútját.

Ladics Viktória (L.V.): HR szakemberként nagyon megfogott, amikor a Linkedin profilodban láttam a karrierutadat. Hogy indult a pályafutásod? 

Szűcs Gergely (Sz.G.): Én már az iskolapadból szerveztem, irányítottam az életemet. Egészen korán eldöntöttem, hogy USA-ban szeretnék tanulni, amire végül negyedikes gimnazista koromban nyílt lehetőségem. 
Egy ösztöndíj program keretén belül egy évet töltöttem a tengerentúlon. Amikor hazajöttem Amerikából, akkor már lezajlott az érettségi és a felvételik is. Mivel nem szerettem volna évet ismételni itthon, ezért nyáron különbözeti vizsgákat tettem, ősszel pedig pótérettségiztem. 
Hosszú távú terveim között egyértelműen a közgáz diploma megszerzése szerepelt, viszont mivel lemaradtam a felvételiről, ezért kellett helyette valami mást találnom. Szülői javaslatra beiratkoztam a Kodolányi János Főiskola angol tanári szakára. 
A következő évben jelentkeztem a Miskolci Egyetem gazdaságtudományi karára, ahová felvételt nyertem.
Nyaranta Budapesten egy hotelben londinerkedtem, majd a közgáz utolsó évében már az angoltanári diplomámmal szakmai angolt tanítottam. 

Szakmai gyakorlatomat a Borsodchemnél töltöttem, export pénzügyi osztályon. 
2001-ben végeztem az egyetemen vállalatgazdaságtan szakon. Akkoriban nagyon „trendik” voltak a gyakornoki programok. Nekem is tetszett az a lehetőség, hogy 1-2 évet eltöltsek rotációs jelleggel különböző osztályokon, így ilyen hirdetésekre pályáztam. 

Azért választottam az Akzo ajánlatát, mert egyrészt szerettem volna a régióban maradni, mivel a párom akkor volt doktorandusz az egyetemen, másrészt a Borsodchemes gyakorlatom alatt megerősödött bennem az, hogy én kézzel fogható termékekkel, márkákkal szeretnék foglalkozni, ami mögött látom a fogyasztót. 

A program számomra fél évig tartott. A 6. hónap végén indult cégen belül az Export osztály, ahova munkatársat kerestek. A feladat az Akzo Nobel termékeinek környező országokban való piaci bevezetése és az értékesítés felfuttatása volt egy teljes marketing mix biztosítása mentén. 
Mivel nagyon szerettem volna előrelépni és katalizátora lenni a saját folyamataimnak, valamint tudtam, hogy ezen a területen láthatok és tanulhatok a legtöbbet (értékesítés, marketing, logisztika, akvizíció, nemzetközi kultúra, emberek, angol nyelv), ezért proaktívan megkerestem az akkori osztályvezetőt, hogy én szívesen dolgoznék vele. 1,5 órás beszélgetés után hívta a HR-osztályt és felvett.


L.V.: Honnan ered ez a tudatosság és proaktivitás?

Sz.G.: A tudatosságot anyukámtól örököltem, szóval genetika. 
A proaktivitáshoz hozzájárult az Amerikában eltöltött egy év. Az ottani oktatási rendszer olyan szelepeket nyitott ki bennem, ami által bátrabb, bevállalósabb, jó értelemben véve rámenősebb lettem. Ezeket a képességeket munkavállalóként és vezetőként azóta is kamatoztatom és fejlesztem.

L.V.: Milyen állomásokon keresztül jutottál el a vezérigazgatói beosztásig?

Sz.G.: Az első munkakörömben én voltam a regionális exportvezető jobb keze. 
A megbízásunk első állomása Csehország és Szlovákia volt, ahol az volt a feladatunk, hogy felépítsük az Akzo Nobel teljes marketing és üzleti rendszerét. A cseh és szlovák piacon eltöltött idő alatt volt szerencsém különböző projektekben is részt venni. Büszke vagyok arra, hogy egy osztrák kollégámmal együtt elkészített akvizíciós üzleti tervünk 2 évvel később megvalósult.
Akkoriban az irodánk Brnoban volt, így én kéthetente ingáztam Miskolc és Brno között. A cseh és szlovák piac után a főnökömet kinevezték Romániába expatnak. Nekem pedig lett volna lehetőségem a cseh és szlovák piacon maradni, viszont én szerettem volna új országokat is megismerni, ezért a délszláv piacokra (szerb-horvát-szlovén) mentem, ahol hasonló feladatok hárultak rám, mint a cseh és szlovák piacon, csak itt már egyedül kellett vezetnem egy csapatot.
 
Raktárt béreltünk, kialakítottuk a viszonteladói struktúránkat, sales- és marketingstratégiát, P&L-t raktunk össze, melyhez illesztettük a pénzügyi eszközeinket, tulajdonképpen egy kis Kft-t vezettünk az adriai régióban szlovéniai központtal. Ezzel párhuzamosan besegítettem a romániai ügymenetbe is, mely abban az időben rakta le az AkzoNobel Románia alapjait.
Volt olyan, hogy vasárnap este elindultam Miskolcról, megszálltam Budapesten, majd hajnalban felszálltam a Budapest-Bukarest járatra és ott voltam reggel 9-kor. Ott dolgoztam délután 5-ig, majd 6-kor felszálltam a repülőre. Este 7-kor leszálltam Budapesten, beültem a kocsiba, levezettem Ljubjanába, ahol kedden-szerdán dolgoztam, majd szerda este vissza Miskolcra. 

L.V.: Ez nagyon megterhelő lehetett…

Sz.G.: Az volt. Emellett viszont rengeteg tapasztalatot is szereztem és azt az életet éltem, amit elképzeltem magamnak az egyetem alatt. Multinacionális környezet, kultúrák változatossága, különböző emberek, más piacok, mentalitások megismerése, angol nyelv aktív használata.  
Azért 7 év elég volt abból, hogy szállodákban, bőröndökből éljek, így pont jókor jött az értékesítési igazgatói felkérés Magyarországra, 2008-ban.

L.V.: Ez már akkor sem volt átlagos vállalás/terhelés. Mi volt az a belső motiváció, amitől bevállaltál egy ekkora terhelést évekig?

Sz.G.: A „fafejűségem”! Elszánt voltam, tudtam, hogy mit akarok, az pedig egy vezérigazgatói, amihez én azt gondoltam ez az az út, ami közelebb visz.

L.V.: Miért pont a vezérigazgatói pozíció volt az, ami ennyire vonzott?

Sz.G.: Ismertem magam annyira, hogy tudjam, maximum rövid távon tudnám mindennap ugyanazt csinálni, mert beleunnék. Emellett a külföldi piacok felépítése során már kaptam ízelítőt abból, hogy milyen egy teljes körű cégvezető munkája és élete, ezért hosszú távon is erre vágytam.


L.V.: Az értékesítési igazgatói kinevezés után hogyan folytatódott az utad?

Sz.G.: 2008 őszén kezdtem az új munkakörben, amikor több szempontból is rendkívül turbulens időszak következett. 2008-ban akvirálta az AkzoNobel az ICI-t (Hammerite, Dulux márkákat gyártó, forgalmazó vállalatot), melynek során újabb tapasztalatokat gyűjtöttem a racionalizálás, létszámleépítés, folyamatok átszervezése, a teljes marketingmix és a stratégia újragondolása közben. 
2009 őszén beállt a válság, mely rengeteg kihívással bírt egy éppen átalakuló vállalatra.
2010-ben egy kapacitás összevonó projekt keretében került sor a tiszaújvárosi gyár bezárására, melynek keretében a teljes magyarországi portfólió ellátási lánca került megváltoztatásra és kellett ennek megfelelően újra építkeznünk. 
Mivel otthonról azt a tanítást hoztam, abban szocializálódtam, hogy minden feladatot végig kell vinni, nem szabad otthagyni és a változás jó, ezért a válság idején is így álltam hozzá a munkámhoz. 
2012-13-ban aztán elindult a fellendülés. Én pedig kivártam. Figyeltem, hogy mi történik körülöttem és elsősorban felettem. Akkortájt kaptam egy nemzetközi regionális vezetőt 2,5 évre. Amikor ő megjött, én éreztem, hogy közelebb kerülök a célom eléréséhez.

L.V.: Ez pontosan mit jelent?

Sz.G.: Előtte is 100%-osan dolgoztam, de abban a 2,5 évben talán még többet.
Én abban hiszek, hogy ambíció és proaktivitás nélkül nincs előrelépés. 
A vállalat biztosít bizonyos lehetőségeket, egyfajta ugródeszkát, viszont ehhez Te is kellesz és folyamatosan tenned kell érte. Neked kell megmutatnod, hogy mit akarsz, miért pont Te lennél a legalkalmasabb, amelyhez természetesen fel kell mutatni eredményeket, sikereket. 
A „nekem jár” dolog nem működik. Nagyon komoly önmenedzselésre van szükség ebben a versenyben. 
Ebben az időszakban több nemzetközi projektlehetőség nyílt, én pedig igyeztem - amiben csak lehet - részt venni, számos pilóta programra jelentkeztem be a csapatommal. Úgy gondoltam, hogy ez nem csak nekem lesz jó, hanem a magyar szervezetnek is, ha felkerül a térképre. Példaként: egy 1 éves kifutású belső folyamatracionalizálást célzó projekt lead-je voltam és szállítottam az elvárt eredményeket.
A jó eredmények és a proaktivitásom segítségével egyenes út vezetett az vezérigazgatóságig. Nem kaptam meg automatikusan, pályáznom kellett – AC, nemzetközi interjúk, átvilágítás, stb. Megnyertem és 2015-ben kineveztek.

L.V.: Mi volt az Akzo Nobel titka, hogy ennyire elkötelezetté, lojálissá tudott tenni Téged?

Sz.G.: A változatosság, az állandó pörgés és lehetőségek a továbblépésre. 
Folyamatosan komoly feladatokat kaptam, melyekre mindig megkötöttem a pszichológiai szerződésemet. Amire igent mondtam azt végigvittem, maximális erőbedobással. Vezetőimmel mindig meg tudtam beszélni, hogy számomra mi a fontos és ezt össze tudtuk egyeztetni a vállalati érdekekkel. 
Jól látták, hogy mi motivál, kifejezettem jó edzőim voltak, és vannak a mai napig. 
Természetesen ott volt mindig a márka, a belső és külső ügyfelektől, partnerektől, vevőktől jövő visszajelzés, hogy szívesen dolgoznak velem. Az érzés kölcsönös, amely a mindennapi nehézségeken sokszor átlendít.


L.V.: Mit jelent az, hogy jó edzőid voltak? Mit tudtak ők?

Sz.G.: Odaültettek maguk mellé. Ha máshogy nem, akkor jegyzetelni, vittek magukkal tárgyalni külföldre is. Először csak figyeltem, majd következőleg már azt mondták, hogy most már „Te csinálod”. „The floor is yours” – hallottam sokszor. 
A csatlakozásom után fél évvel már Stockholmban voltam más fiatal tehetségekkel együtt egy nagy, nemzetközi értekezleten, így én az Akzo multinacionális jellegét is láttam az első pillanattól kezdve.
A vezetőim felismerték a bennem rejlő lehetőségeket, látták, hogy van ambícióm, terhelhető vagyok és jó vezetőként ezt ki is használták. Bizalmat szavaztak nekem, amit én igyekeztem meghálálni.
Mindig meg tudtam beszélni velük, hogy mit szeretnék mind anyagilag, mind szakmailag, mi az, ami engem motivál, így mindig megkaptam azokat a motivációs eszközöket, amikkel én elégedett voltam. 
Focis példával élve, olyanok voltak, mint Mourinho. Mourinho se volt egy kifejezetten jó focista, viszont értett a játékosok nyelvén, tudta, hogy kit hova kell rakni, hova kell mozgatni. 
Ezt vezetőként én is igyekszem gyakorolni.

L.V.: Ettől függetlenül biztos voltak olyan időszakok, amikor elgondolkodtál azon, hogy vajon „máshol zöldebb-e a fű”. Az ilyen pillanatokban mi tartott vissza attól, hogy válts?

Sz.G.: Persze voltak ilyenek, de ezt valahogy mindig felismerte a vállalat és megérezte, hogy mikor kell lehetőségekkel, kihívásokkal megtalálnia. Folyamatosan volt egy ciklikusság a karrierem során. Mindig az alsó tartományban jött velem szemben egy belső lehetőség. Ugyanakor, itt már bejártam egy utat, egy csomó mindent tudok, megkapom a lehetőséget, amelyek vonzóak is, akkor minek menjek el? Számos alkalommal ezek a változások, feladatok felértek egy cégváltással is.

L.V.: Több tanulmányban is lehet olvasni, hogy 5 évente érdemes munkakört, céget váltani egy ideális karrierpályán.
Mit gondolsz erről? A Te sikered pont az ellenkezőjére egy jó példa és nem erősíti ezt a szabály.

Sz.G.: Különböző iskolák, különböző véleményt fogalmaznak meg. Úgy gondolom, hogy itt az egyén határozza mindezt meg. 
Aki hasonló ambíciókkal bír, igen, annak előre kell lépnie, váltania kell vagy házon belül, vagy házon kívül, másképp beragad. Viszont bizonyos lépcsőket nem szabad átugrani, mert az rendkívül rizikós mindkét fél számára.
Egyik mentoromtól azt tanultam, hogy egy munka kapcsán mindig három dolgot vizsgálunk: 
1. pozíció, 2. vállalat, 3. ország. Háromból kettőt nem változtatunk egyszerre, mert az túl kockázatos. Én ehhez tartottam magam. 
Én is úgy gondolom, hogy kellenek a 3-5 éves váltások. Ezek nálam is meg voltak, csak cégen belül. Érezték, hogy mikor kell tovább mozgatni, terhelni, motiválni engem. 
Új ország, új környezet, új kihívások, új vezetők, új partnerek, más feladat, más nyelv. Rendkívül változatos volt. Voltak olyan állomásaim, amelyek akár egy új céget is jelenthettek volna, így én ezeket a váltásokat mindig úgy éltem meg, mintha máshol dolgoznék.

L.V.: Ezek a 3-5 éves váltások abban is segítettek, hogy ne égj ki?

Sz.G.: Abszolút. Sőt, a nemzetközi létnek van olyan aspektusa is, hogy részt tudsz venni nemzetközi projektekben vagy tudsz egyeztetni külföldi kollégákkal, ami lendületet és inspirációt ad a nehezebb időkben.

L.V.: Ha már a nemzetközi létet említed: dolgoztál külföldön is, vezetsz a mai napig is más országokat. Szerinted szükséges külföldi tapasztalatot szereznie valakinek ahhoz, hogy egy nemzetközi cég magyar szervezetét irányítsa?
Mit adott számodra a külföldi tapasztalat? 

Sz.G.: Egyértelműen kell a külföldi tapasztalat. Vannak olyan készségek, képességek, amelyeket csak külföldi tapasztalattal lehet elsajátítani.
Viselkedésben, kommunikációban, hozzáállásban jelentős a különbség adódhat a magyar és a külföldi kollégák között.
A külföldiek teljesen másképp állnak a feladatokhoz, kihívásokhoz, felelősséghez. 
Sokat lehet tanulni tőlük, ezért én személy szerint nem is engednék vezetői pozícióba olyat, aki nem látott világot. Tudod, mint a magyar népmesében. Itt a tarisznyád és a hamuban sült pogácsád, menjél és próbáljál szerencsét fiam. Akár már fél vagy egy év is nagyon sokat ad. Tényleg igaz, hogy megnyílik a világ és a lehetőségek is a külföldi tapasztalattal.
Az én vezetőim is ezt az attitűdöt hozták. Megosztották a tudásukat, lehetőséget adtak és olyanokat kerestek maguk köré, akik biztosítják ennek továbbvitelét.
Az újra való nyitottságot, a megoldás fókuszú gondolkodást, a „változás jó” mentalitást, a stresszkezelést és a mások iránti toleranciát köszönhetem a külföldi tapasztalataimnak.

L.V.: Mire vagy a legbüszkébb és miért?

Sz.G.: A családomra és gyermekeimre. A gyerekeimtől rengeteg energiát kapok és tőlük tanulom a legtöbbet.

L.V.: Ha most a fiad 18 éves volna és megkérdezné hogyan juthat ő is el egy vezérigazgatói pozícióig mit tanácsolnál neki?

Sz.G.: Először is nem tanácsolnék és mondanék, hanem leírnám, elmondanám azt, hogy ez mit jelent, mivel jár. Hiszen a jéghegy csúcsát mindenki láthatja – szép fehér, csillog a napfényben. Eljátszanánk a gondolattal, egy-egy szituációval. Figyelném őt és utána megkérdezném, hogyan érezte magát ilyen helyzetekben.
Ha látnám az ambíciót és a komfortérzést, akkor adnék egy-két tanácsot iránymutatásként és maximálisan támogatnám.

L.V.: Mi az a 3 érték, ami irányítja az életedet?

Sz.G.: Tulajdonosi szemlélet, felelősség, kreativitás.

L.V.: Gondolom, cégvezetőként sokat foglalkozol az utánpótlás kérdésével, a tehetségek kinevelésével. Mit tartasz fontosnak az Akzo Nobel hazai szervezetében, hogyan kezelitek ezt a kérdéskört?

Sz.G.: Van utánpótlás programunk és egy úgynevezett Talent Pool. Meglehetősen szervezett, rendszerezett folyamat keretében működik, melynek során értékeljük és nyilvántartjuk a munkatársakat.
Szervezetünk nem nagy, az előrelépés lokálisan limitált, viszont egy üresedés alkalmával igyekszünk belülről kiemelni munkatársakat és marad a nemzetközi hadszíntérre való kilépés.
A „tehetség” számomra az akinek a szó szoros értelmében „csillog a szeme”. Gyerekeknél látunk ilyet, viszont felnőtt korra sokszor valahogy kialszik ez a fény. 
A folyamatosan mutatott tettre készség, proaktivitás és belső motiváció fontos. Emellett képes legyen változni és változtatni, legyen olyan, aki megdolgozik a sikerért, kreatív, felelős és legyen tulajdonosi személete. 

L.V.: Ha visszatekintesz erre a 19 évre, van olyan, amit kudarcnak éltél meg?

Sz.G.: Van, amit másképp csináltam volna itt cégen belül, de kudarcnak nem éltem meg semmit, inkább kihívásnak, nehézségnek, amikből jó volt tanulni. Jó szájízzel gondolok vissza erre a 19 évre, hisz ha nem így lenne, akkor már nem itt lennék.


L.V.: Ha a munkatársaidat megkérdeznénk, akkor mit mondanának Rólad? 

Sz.G.: Humánus, maximalista, sokat akar. 
Ha kell, akkor tudok domináns lenni, de inkább konzultatív, coach szerepkörben érzem jól magam. Szeretem, ha nem nekem kell megmondanom az irányt, hanem ők mondják meg az én segítségemmel. Involváló vezető vagyok, bevonom őket a folyamatba és mozgatom őket. Az elmúlt években pedig megtanultam hallgatni és valóban mélyen odafigyelni másokra.

L.V.: Említetted, hogy az elmúlt években megtanultál hallgatni. Mennyire van fókuszban nálad az önfejlesztés, a vezetői önismeret? 

Sz.G.: Járunk tréningekre, az ott tanultakat igyekszem hasznosítani, valamint ahogy az előbb is említettem, a gyerekeimtől tanultam eddig a legtöbbet. A gyerekeknél nem árt figyelni és meghallgatni. Még így is van, amikor mellélövök, amiből aztán leszűröm a tanulságot. Igyekszem emellett szakirodalmat olvasni. Ahhoz, hogy a világ körülöttem változzon, nekem kell először változnom.

L.V.: Ez úgy hangzik, mint egy mottó.

Sz.G.: Tekinthetjük annak. A munkatársaimnak azt szoktam mondani: „Változz meg és a világ megváltozik körülötted.” A változás képességét várom el tőlük, mert hiszem, hogy ebben a világban az nyer, aki tud változni.
Emellett azt vallom, hogy a szerencse nem más, mint a lehetőség találkozása a felkészültséggel. 
Ha én nem tettem volna oda magam, ha nem lettem volna eltökélt, elszánt és ambiciózus, ha nem hoztam volna eredményeket, akkor jöhetett volna velem szembe bármilyen lehetőség, akkor vagy én nem láttam volna meg, vagy engem nem láttak volna meg. 

L.V.: 5 éve vagy ebben a beosztásban. Van ennél feljebb? Mi a következő cél?

Sz.G.: Nem tudom, nem gondolkozom ilyenen. Most elvagyok a feladatokkal, kihívásokkal, van bőven teendőm. Ezt szerettem volna, megdolgoztam érte, megkaptam és most azon dolgozom, hogy ezt a szintet megtartsam.
Azt szeretem ebben a munkakörben, hogy széles perspektívában nézhetem a „mozit”, ezért az biztos, hogy a jövőben bármerre visz is az élet, továbbra is általános vezetői pozíciót képzelek el magamnak. Nem szeretnék más típusú feladatokkal foglalkozni. 

L.V.: Akkor a helyeden vagy. Megérkeztél és meg is találtad benne önmagadat.

Sz.G.: Igen. 


Akkor mi mást kívánhatnánk Neked, mint további sok sikert!
Köszönjük a beszélgetést és a rengeteg inspirációt.


vissza




E-mail:info@hrpartnerconsulting.hu
telefon: +36 1 226 4217
HR Partner Consulting Kft.
Adatvédelmi szabályzat

Valódi partner, valódi megoldások.

Fel